2010. február 23., kedd

Jön a tavasz: "lábakat elő!"


Elég ritkán történik meg nálunk, hogy az első délelőtti periódusban sikerül Tomit elaltatni. Gyors reggelizés után rögtön leültem kicsit felfrissülni, számítógépezni. :D

Indexet mindig megnézem, hátha van valami érdekes a porontyon, de most egy más jellegű "cikken" akadt meg a szemem: a címe Lábakat elő! Rögtön az első képen egy wolford harisnya volt, ez itt, ami nekem is iszonyatosan tetszik. A 39 eurós ára már annyira azért nem. Persze ez itthon mégtöbb az üzletekben, de mint többszörös Wolford tulajdonos azért kijelenthetem, hogy megéri az árát, és egy-két gyönyörű darab azért szinte kötelező egy harisnya imádó szekrényében.


Múlt héten feltöltötték a Calzedonia honlapját is, és pénteken az üzletben is volt pár kiszemelt darab. Ezt a farmer jellegű macskanadrágot vettem, hiszen ebben az évben nem lesz alkalmam csinos harisnyában mászkálni, de annál többet fogok sétálni, guggolni, rohangálni, amire ez tökéletesen megfelel.



A másik célom a Calzedoniában az volt, hogy "loliable" térdzoknit találjak, persze epres nem volt, de megvetem ezt a fekete, pillangósat, amit használni is szeretnék a sütis szoknyámhoz.

2010. február 22., hétfő

Elyon rajza



Kommenteltem a freeblogba, de ez akkor is itt marad! :D

Nagyon édes!!!!

Remélem Nana kiszúrod a Baby kabátomat!! :)

2010. február 21., vasárnap

Megtörtént az első!



Szombaton Tomi 3 hetes lett. Eme nagy esemény alkalmából pénteken Gigi nagyot gondolt, és a déli etetés után felöltöztette a mit sem sejtő kisfiút, és kivitte az ismeretlen rengetegbe. A kisherceg rácsodálkozott a nagyvilágra, majd találkozott egy kistörpével... Itt a mesém vége.

A valóság azonban ennél keményebb volt. Amíg Tomi aludt, addig megterveztem mindent, beállítottam a kengurut, legalább 10-szer végigjátszottam az agyamban, hogy mi után mit csinálok, és hogyan veszem fel a cipőt, és utánna a gyereket, és utánna csukom be az ablakot (amit az öltöztetés fázisában kinyitok), és utánna gyorsan zárok, hogy ne izzadjon be a kabátba. Nem voltam biztos benne, hogy a zöldségesnél tovább jutunk, aztán csodák csodájára az egész utat végig aludta, néha felnézett az egyik szemével, és amikor már itthon nyitottam az ajtót, akkor ébredezett. Ne szaladjunk azonban ennyire előre. Megtörtént az evés, a tisztába tétel, ásítások jöttek, aztán az első réteg ruha, aztán az ablak nyitás, majd a kabát, Gigire a kenguru és a cipő. Majd belépés a babáért, bele a kenguruba, ablak becsuk, kabát felvesz, táska fel, ajtó zár. Zöldségeshez beintegettem, rögtön otthagyott mindenkit, jött ki, de már mindent tudott, hogy nagy a haja, és cuki, majd közölte, hogy ez most olyan furi, hogy már hárman vagyunk, és vigyorgott. Bírom a zöldségesünket.
Mivel beájult a baba, ezért elindultam az Allee felé. Ott bementem a douglasba, a calzedoniába, az intimissimibe és a dm-be, majd vettem a Costában egy Gigis cappuccino-t, és utánna indultunk csak haza.

Ennek a sétának volt ugyanakkor egy fontos szerepe. Le kellett fárasztanom a gyereket, mivel a következő evés után még nagyobb út várt ránk. Mentünk kocsival Szegedre. Na, ez olyan jól sikerült, hogy egy nyikkanás nélkül végigaludta, otthon rögtön jött a vacsora idő, szóval le a kalappal a kiskoma előtt.

Szombaton elmentünk Jenei Tatáékhoz, utánna délután jöttek Apa szülei, és nagyszülős találkozót tartottunk Tominak, amit olyan jól viselt, hogy már egyértelmű volt, hogy a szombat este be kell hoznunk az összes felgyülemlett stressz levezetését szolgáló sírást. A nehéz este után vasárnap délelőtt sétával relaxáltunk, majd kora délután indultunk, amit mintababaként végigaludt. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz az esténk, de a kisfiam nagyon jól tolerálta ezt a rengeteg huzigálást!

2010. február 14., vasárnap

Boldog valentin napot!


Vasárnap van. Ez már a harmadik közös vasárnapunk a kis családdal. Apa nagyon hősiesen virrasztotta át az utóbbi két éjszakát, így nagy nehezen valentin nap alkalmából rábeszéltem, hogy menjen el edzeni, kikapcsolódni kicsit, Tomi éppen elaludt, Én is szándékoztam 1,5-2 órát aludni, szóval elment. 20 csöndes perc után megszólalt a sziréna. Még csak 2 órája evett, így mindent bevetettem, hogy esetleg visszaaludjon. 10 percbe került, mire rájöttem, nem lesz itt alvás. Mivel gyönyörűen sütött a nap kitettem az ágyunk közepére, és 20 kemény percig boldogítottam cumival, fényképezgettem, beszélgettem, Ő meg fél percig nézett, aztán ordított, cumizott, aztán megint nézett...


Így 2,5 órával az előző etetés után újból ettünk mint az őrültek, mintha soha nem ettünk volna. Szegény éhező gyerekem. Utánna kis tisztába tevés, és elővettem a pólyát, "no akkor mostmár elfáradtál" mondom én! A következő, kissé megvető tekintettel találtam szembe magam:








1 óráig altattuk magunkat Tomival.




Ezek után már csak Apára vártam, aki ígért nekem egy fíííínom Costa capuccinot koffeinmentes kávéval és extra vanília sziruppal, mert megérdemlem. Mikor megérkezett átadta a valentin napi ajándékunkat, Giginek, mert szép, és Apának, mert marcipán! :D Így nem is volt lelkiismeret furdalásom, hogy én nem vettem semmit (de ha Tomi is, és az időjárás is úgy látja, akkor majd elsétálunk az Allee-ba, és bepótoljuk az ünneplést). Lefényképeztem, valószínűleg estére meg is semmisül ez a gyönyörű rózsa, ezzel a cuki macikával. A kávé mellé pedig még egy croissant-t is kaptam, mire megírtam ezt a postot, el is fogyott! Mire átolvastam, amit írtam, el is indult a jótékony hatásuk. :)




Remélem mindenkinek hasonlóképpen kellemesen telt ez a nap!!!!

2010. február 10., szerda

Mostmár vidd el innen a Tomit!


Tomi második hetét tölti ezen a hideg, hasi fájdalmakkal és álmossággal teli világban. Gondolom minden úgy zajlik nála is, mint másnál. Éhség, nedves popsi, furcsa zajok, két ugráló és hangoskodó alak. Összeségében jó baba, egyetlen problémás pont az elalvás, ami 20 perctől tarthat egészen 2 óráig. Vasárnap nagyon fájt a hasa, és délután 2-től egészen este 10-ig képtelenek voltunk elaltatni. Hétfőre szerencsére rendeződtek a dolgok, de Apa még itthon maradt a héten segíteni. Ha elalszik, akkor nincs gond, mi is alszunk gyorsan, ameddig lehet. No, és akkor mi van Anyával? Anya nagyon furcsa. Ölelgeti a takarót, majd félálomban megkéri Apát, hogy mostmár vigye el a Tomit az ágyába aludni. Anya szoptat álmában, aztán felkel, és szoptat ébren is, aztán ha alszik, megint csak Tomit ölelgeti, szoptatja. Apa megmagyarázza, hogy a picike már régen az ágyában alszik. Ezt nehéz félálomban felfogni, de egy idő után megnyugszom, majd ölelgetem tovább a kisfiammá gyúrt takarót.

2010. február 5., péntek

Az elveszett kaki nyomában

Csütörtökön meglátogatott bennünket a doktornénink. Minden rendben volt, Tomi nagyon jól viselkedett, pedig szegény pont 15 perccel azelőtt aludt el, hogy megjött volna Gabriella és Editke, a védőnéni. Egyetlen probléma, hogy a kisfiunk utoljára a kórházban kakilt, hétfőn reggel. Eltelt azóta 3 nap, és ez aggasztotta a doktornénit, és minket is, bár a pocak nem volt felpuffadva, és Tomi sem feszengett. Megismerkedtünk a szélcsővel (pukicső), de csak picike kaki jött, meg puki.
Abban maradtunk, hogy meghőmérőzzük az este a popót, hátha ezzel segítünk neki. Fürdetés előtt hőmérőztünk, ezzel nem értünk el semmit, csak azt, hogy felzaklattuk, és fürdés után jól körbepisilt bennünket, a tiszta ruhákat, a fürdőlepedőt, és önmagát. Az esténk egészen nyugodtan telt. Aludtunk 11-től 2-ig, és 4-től 7-ig. Reggel hétkor egy óriási robbanásra ébredtünk, és azon tanakodtunk, hogy ez a szomszédból jött, vagy a mi picike fiunkból. Apa szaglással ellenőrizte etetés előtt, de nem érzett semmit, majd kajálás után, ami nyugodtan, szépen történt, mentünk cserélni,és ott duzzadt az akkor már 4 napos termés. Én ennyi kakinak még soha nem örültem, így hát ezügyben is megkönnyebbülhetünk, a kakik jönni fognak.

2010. február 4., csütörtök

Tomi születése


2010.01.28. körülbelül éjfélkor hagytuk félbe a Nancy ül a fűben-t. Nem fejeztük be a harmadik évadot, de már nagyon fáradtak voltunk.

2010.01.29. Éppen elaludtunk, mikor kipattantak a szemeim, és egy órányi nézelődés után átvonultam Tomi szobájába, és csak úgy elkezdtem sírni. Nem voltam szomorú, éreztem, hogy most sírni kell, nem gondolkodni, és tudtam, hogy ebből lesz valami. Kettőre lettek is, jöttek a fájások, de sokáig csak össze-vissza, nem is mértem, csak kuporogtam a fotelban, sétálgattam, majd néha megpróbáltam visszafeküdni. Alvási kísérleteim nem sikerültek. Reggel öt órára már egyértelműen szabályosan 5 percesek voltak, és 30-60 másodpercig tartottak a fájások, de abban maradtunk a Kispapával, hogy elmegy dolgozni,és délre visszajön. Délelőtt fürdőztem, feküdtem, sétáltam, a fájások szabályosan követték egymást. Amikor jöttek már fel kellett ülnöm. Felhívtam a szülésznőt (Zsuzsit), és azt tanácsolta, hogy a 13:30-as időpontomra menjek el Gyulához, de ha sűrűsödnek a fájások akkor menjünk rögtön a kórházba. Hezitáltam sokat, de végül mégis úgy döntöttem, hogy megyek a rendelőbe. A CTG-n jöttek a 99-es fájások, Tomi szívhangja rendben volt, majd a vizsgálatkor kiderült, hogy teljesen zárt a méhszáj. Ekkor már 3 nappal voltam a terminus után, ezért még kétszer feltettek CTG-re, "pihenőkkel" közbeiktatva. Na itt már rettenetesen fáradt voltam, feküdtem, remegtem, és a fájásokra felültem. Ez ment 17:00-ig, amikor az orvos újra megvizsgált, közölte, hogy 1 ujjnyi a méhszáj, és akkor menjünk haza, pakoljunk, és este találkozunk a szülőszobában. Hazamenet felhívtam Zsuzsit is, aki nem értette, hogy miért kell nekem olyan gyorsan mennem a kórházba, mondta, hogy fürödjek le, igyak egy pohár bort, lazítsak, és ha már jobban fáj, akkor menjek. Hazajöttem, megfürödtem, találkoztam a nyákdugómmal, ittam bort is, és éppen próbáltam lefeküdni, amikor hívott Gyula, hogy akkor miért nem indultam, már nagyon várnak a kórházban. Mentünk. A kórházban annyira nem vártak, kezem lábam kocsonyaként remegett, gyorsan volt egy vizsgálat, aztán lecuccoltunk, és megtörtént a burokrepesztés. A leengedett magzatvíz zöldes volt, friss kakival volt tele. Nagyon sajnáltam Tomit. Utánna kellett papírokat aláírnom, itt emlékszem, hogy remegett a kezem, alig bírtam írni. Felraktak két üveg infúziót mielőtt az epidurális érzéstelenítést megkaptam. Mire hatott, már este tíz óra volt. Következő két órában nem éreztem semmit a fájásokból, a CTG-t figyeltük, mert a fájásokkal egy időben a picikének lelassult a szívverése, de nyugtatgatott az orvos, hogy ez a jó. 23:30-tól már a bal alhasnál kezdtem érezni a lényeget, és innentől kezdve arra emlékszem, hogy jöttek, jöttek, én remegtem, éjfélre a pici feje már átbújt a méhszájon, és azon szurkoltunk, hogy akkor most még 29-én kibújik az utolsó pillanatban vagy nem.

2010.01.30. Persze azért nem volt olyan könnyű. A Bal oldalamnál az ágyékcsontomnál kibírhatatlanul nyomott a baba, Zsuzsi mondta, hogy keljek fel,és guggoljak, ez nagyon nehéz volt, de berázódott a helyére, visszafeküdtem, és innentől kezdve nyomtunk. Apa fogta a fejem, és teljesen átkulcsolt, a bal lábamnál volt a Gyula, Zsuzsi meg a jobb lábamnál. Így öten nyomtunk. Az utolsó fájások előtt szükségessé vált a gátmetszés, ebből nem éreztem semmit. Egy fájásnál kétszer nyomtam, aztán amikor már tényleg beszűkült a világ, és jött egy fájás, akkor a második fájásnál rámkiáltott az orvos, hogy mégegyszer, és az volt az az utolsó nyomás, amitől egyszer csak kicsúszott egy kis szürkés lilás fehérez zöldes kis nyöszörgő béka. A mi kisfiunk, a picike Tomi 01:20-kor, 3280 grammal, 54 cm-rel. Apa ugrált, elvágta a köldökzsinórt, ment a fényképezőgépért, fényképezett, én meg csak feküdtem, és el sem hittem, hogy megcsináltuk. Együtt, ez nem csak az én érdemem, hanem a profi kis csapatomé (Gyula, Zsuzsi, Apa, Tomi). Nagyon fáradt voltam, de amikor rámrakták, és nyugodtan pislogott a mellkasomon, akkor tudtam, hogy megérte minden kínzó pillanat. Leírhatatlan ez az érzés, Anya lettem!