2010. május 18., kedd

Az első sütibabám


A váci kirándulás alkalmával beszélgettünk gyermekkorunk játékáról, a sütibabáról. Nekem nem volt, viszont volt két barátnőm, akiknek volt, és rengeteget játszottunk velük. Nekem egy vöröshajú volt a kedvencem, azóta tudom, hogy Candy Sprinkle Cupcakes "Minty Mindy" volt. A másik egy szőke volt ugyanabból a szériából "Bon Bon". Az eredeti süti babákat a Tonka gyártotta, majd többen újra elővették az ötletet. Eleinte Mattel Cupcakes-t akartam venni, de Nana megmutatta a Ghost of the Doll oldalt, ahol kiokosodtam, megtaláltam gyermekkorom imádott játékait, és így már tudatosan kerestem ebayen a kedvenceket.
1990-ben a Tonka 6 különböző sorozatot gyártott. 5 sütivé, 1 sorozat pedig fagylaltkehellyé változott át. ( Candy Sprinkle, Cotton Candy, Cutie Fruiti, Sugar and Shine, Tropical Treat, és a fagyis a Princess Parfait)
Összesen három babát vettem az ebayen, bontatlan, vadiúj állapotban (csupán húsz évet csücsültek a csomagolásukban. Egy szőkét, egy barnát és egy vöröset.
Ma megérkezett a szőke, a már említett Candy Sprinkle sorozatból "Taffy Tami". Az eladó még meglepetés ajándékot is mellékelt. Egy Minnie egeres és egy Nemos ragasztószallagot. Nagy meglepetésemre még az illata is érződik, és most belengi ez a régi, ismerős illat a szobát. Már nem tudok játszani vele, mint 17-20 évvel ezelőtt tudtam volna, de valahogy mégis olyan jó érzés, és biztos vagyok benne, hogy sok mesét lehet egy ilyen baba köré szőni, és elvarázsolni a kicsikét, mégha fiúból van a Tomi, akkor is. :)
Neked milyen sütibabád volt?
Have you ever owned a Cupcake doll?

14 megjegyzés:

  1. Nem tudom pontosan milyen, de még megvan a sütibabám, ott csücsül az asztalomon. :)
    Szőke haja van és lila szoknyája. Már elég megviselt állapotban van, de kiskorom óta elég sok megpróbáltatáson esett át. =D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) ő a Bon bon :) megvan a kalapja is?

      Törlés
  2. Nekem sajnos nem volt sütibabám, de Yakaii-ét nagyon szeretem. És én is szeretnék majd valamikor egyet.

    VálaszTörlés
  3. Awwww~~~ Én már meséltem, hogy két egyformám volt, mert a két nagymamától kaptam egyet-egyet, és véletlenül ugyanolyat. A nevét nem tudom, de barna volt a haja, sárga a szoknyája, és azt hiszem, rózsaszín a kalapja. Az egyiket bent felejtettem a suliban, amikor első osztályos voltam, és mire másnap bementem, le volt törve a karja... Azt hiszem, el tudjátok képzelni, hogy mennyire el voltam keseredve ^^" A másiknak még meg kell lennie valahol, de agyongyepált állapotban. Azt hiszem, a padláson lakik a Barbiejaim társaságában ^^

    VálaszTörlés
  4. Hihetetlen beismernem, de ez az első alkalom, hogy Sütibabákról hallok... bár biztos azért, mert még a tojáshéj sem esett le a fenekemről ^^"
    Mindenesetre nagyon aranyosan néz ki, és jó azt olvasni, hogy egy picit visszakaphattál a gyermekkorodból ezáltal :) meghatódtam~

    VálaszTörlés
  5. Nagyon édes a sütibabád! Végre teljesült az álmod ^_^

    Nekem egy darab sütibabám volt, amit karácsonyra kaptam még oviban. Sárga színű és citromillatú és még mindig megvan:) Egész jó az állapota, kár, hogy az illata már elment. De attól még nagyon aranyos.

    VálaszTörlés
  6. Nekem kettő volt, imádtam őket! :D Pont jó méretűek voltak a pónijaim mellé :D :D

    VálaszTörlés
  7. Hát énnekem is bekell ismernem,hogy most hallok először róla.De amúgymeg nagyon aranyos és nagyon szép.

    VálaszTörlés
  8. Nekem nem volt sütibabám. T.T Pedig mindig is nagyon szerettem volna egyet. Ő viszont nagyon aranyos! *_*

    VálaszTörlés
  9. Nekem anyukámék nem vettek, mert azt mondták hogy hülyeség... (ugyanezen okokból nem volt my little ponym sem >.<) Pedig nagyon szerettem volna, egyik barátnőmnek volt, és valahányszor átmentem hozzá, mindig ezzel játszottunk ^^

    VálaszTörlés
  10. Awwww... :D Átérzem!!!! :D

    VálaszTörlés
  11. Nnnna, utánanéztem, ilyenem volt: http://www.ghostofthedoll.co.uk/Toys/CupcakeDolls/CandySprinkle_GumDrop1a.jpg itt van dobozos kép is róla: http://cgi.ebay.com/CANDY-SPRINKLE-CUPCAKES-6-DOLL-TONKA-1990-GUM-DROP-/380234653167?cmd=ViewItem&pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item5887c05def
    Awwawww, meg kéne keresni a kis drágát :3 Emlékszem, hogy a gumi kinyúlt a kalapjában... A külön szoknyája meg már tuti nincs meg. De azért megkérdezem majd Anyát ^^"

    VálaszTörlés
  12. Nekem is volt sütibabám, úgy imádtam *__* nem tudom mi lehetett a neve, rózsaszín és narancssárga volt a ruhája és a kalapkája is vmi ilyesmi és olyan szép arcocskája volt ^^ Jó hogy az ember belül mindig picit gyerek maradhat ^^

    VálaszTörlés
  13. Gigi, megvan még Neked a Bon bon? :) Írj emailt: cicuka6@freemail.hu Köszi :)

    VálaszTörlés