2010. november 19., péntek

holnapi koordinációs ötletelés

Úgy döntöttem, hogy tovább próbálkozok a sárga szín koordinálásával. A héten voltunk turizni, és vettem pár sárga loliable cuccot, köztük ezt a kardigánt, ami kicsit sötétebb mint a meta zoknim, de úgy döntöttem megér egy próbát. Ha nagyon gáz lesz az összkép, akkor ebből is tanultam. Szombat délelőttre kaptam egy ingyen sminkelést, és sárga-rózsaszín sminket fogok kérni, valami erősebbet, mert Nekohime mondta, hogy szerinte az megy a Málni fakóságához. Az elmúlt napokban sok sárga-lila-rózsaszín koordinációt néztem, és nem mindenkinek sikerül ugyanolyan sárgákat vadásznia. Az AP sárga is erősebb mint a meta sárga pl.
Kiegészítők: kipakoltam az összes csattot, amit el tudok képzelni a koordihoz, majd meglátjuk a végén mi kerül fel (szóval nem mind).
Fekete kabátot vennék fel a koordinációhoz. A szoknyán vannak citromok, de sajnos, azok sem annyira élénk sárgák. Alapjában véve a kardigán sem annyira élénk, de élénkebb mint a zokni, az tény....hjaj, nem tudom. Nagyon gáz lenne ez a koordi?

10 megjegyzés:

  1. Nem gáz, de az igaz, hogy kicsit elüt a kardigán. =)

    Mondjuk én ebbe az összeállításba nem koordinálnám bele a sárgát sem. =)

    VálaszTörlés
  2. Előre megjegyzem, tudom, hogy negyed annyit sem értek a lolita dolgokhoz mint ti, de ha egy szubjektív véleményt elfogadsz, akkor a sárgát vagy nem rakod bele, vagy hozzá passzoló sárga zoknival és masnikkal koordinálod. :) Tehát szerintem egy színből minimum 2-3 dolognak kell rajtunk lenni, hogy az passzoljon és ne üssön el.

    De amúgy ahhh.. *-* azért a bugyogóért és zokniért döglök!!!csudijó

    VálaszTörlés
  3. Az az igazság, hogy nekem tetszik a sárgával. De mondjuk én úgyis az extrém dolgokat szeretem ugyebár... Viszont a rózsaszínnel cserébe nem :D Tudom, hogy olyan a minta a szoknyán, nem is azzal van a gond, hanem a rózsaszín-sárga(ez a fajta) nem annyira tetszik együtt. A sárga-lilát szeretem együtt (bár egyiket se hordom igazán). De ettől függetlenül kíváncsi vagyok hogy néz ki felvéve, szóval még ha nem is ebben mész, kérlek fotózd le magad benne, mert tényleg érdekel ^.^" Amúgy most így elgondolkodva a sárga kardit inkább a cherrycherrydhez raknám, bár nem tudom, látni kéne őket egyszerre, lehet hogy élőben nem olyan, mint amilyenre emlékszem.

    VálaszTörlés
  4. nekem kifejezetten tetszik, hogy elüt a két sárga, mondjuk egy harmadik különböző sárgával lehetne érzékeltetni, hogy direkt különbözőek.
    és akkor egy színen belüli szívárvány effekt lenne.
    de így is nagyon 'alice a la mode'-os:D

    VálaszTörlés
  5. DyingRose69: a decora loli egy kicsit több színt és formát enged meg, francia lányok blogját szoktam lesni, és ahhoz képest, hogy az én kereteim gyengébbek, egészen elégedett vagyok magammal. A franciák durvábban nyomják még pl. 6% dokidoki-val, és ott aztán tele vannak 5-6 fagyiszínnel plusz néha erős fekete kiegészítőkkel. Nekem ez a stílus nagyon bejön, de még csak tanulgatom.(a bugyogót én is imádom, születésnapomra kaptam)
    Ely: hát igen, egy tanult ember véleményére nagyon vágytam. Igazából reménykedtem hogy írsz... ^v^ Melyik rózsaszín nem tetszik, és mire cserélnéd ki? A cipő sztem illik a zoknihoz, mert abban van sötétrózsaszín rózsa, a felsőből nem fog sok látszani, és tudom, hogy Málnit nem szereted, de egészen szépen illik hozzá a sárga szerintem. Tudom egyszerre 3 féle rózsaszaszín, de egyelőre kb nincs más. Mit raknál be helyettük? Egyébként belelkesedtem, és bár nem jössz meetre, de végül ebben megyek, és majd csinálunk fotókat.
    a53: KÖSZI!! Nekohime is ezt mondta, hogy direkt különbözőek, de azért én félek a sárgától továbbra is, és legjobban a zokni halvány sárgája tetszik, de a kardigánt is megszerettem, valahogy ki kéne fakítani lehet... :D
    Köszönöm lányok a kommenteket nagyon jól esett!!

    VálaszTörlés
  6. Nekem tetszik ez az összeállítás, de az én koordináló képességem köbö egyenlő a nullával. ^^"
    Amúgy nagyon tetszik az a sárga boleró, meg az ujjatlan Baby cutsew is. <3 Én miért nem tudok ilyen jó cuccokat turizni? XD Biztos nincs türelmem hozzá. T_T

    VálaszTörlés
  7. Csak a babarózsi nem tetszik az kardi sárgájához. Málnival nincs gond, az egész jó a sárgával, alapból nincs bajom vele, csak a pirossal ^^" A zokni színével meg amúgysincs gond, az így pasztelsárgaként szépen passzol majdnem minden loli koordihoz, csak azért fura, mert hogy kétféle sárga. De amúgy én a sötétebb sárgát jobban preferálom amúgy, szerintem sokkal érdekesebb. A babasárgától valahogy mindig olyan érzésem lesz, mint egy rosszul kimosott fehér ^^"

    VálaszTörlés
  8. isnpiráviónak:
    http://i613.photobucket.com/albums/tt212/yoshh/Blog/Untitled-1.jpg
    :)

    VálaszTörlés