2012. március 5., hétfő

MILK és a Pink House azaz mi miért nem tudunk Isao Kaneko-ról?

Amikor elkezdett nőni a pocim, és a szűk lolita cuccaimat elkezdtem eladni akkor indult el az érdeklődésem az old school lolita márkák iránt. Ha azt kérdezik az emberek hogy honnan ered a lolita, akkor ilyeneket mondunk hogy "a 80-as években a lányok kimentek a harajuku negyedbe", és "a viktoriánus korból merített ihletet" és "a rokokó jegyek"ről is lehet beszélni. Ezek is igazak, ugyanakkor az első, és valóban legelső ősloliták tv-t néztek a 70-es évek elején. Imádták Anne Shirley-t a zöldoromból, és a Kis ház a prérin című sorozatot. Az 1972-es mini sorozat az Anne a zöldoromból annyira sikeres volt a fiatal lányok körében, hogy 1979-ben még egy 50 részes animét is készítettek belőle, ami az Akage no An címet viseli. A kis ház a prérin 1974-ben indult, de ekkora a japán lányok már teljesen beindultak a sorozatok hangulatára, és ezt elsők közt Isao Kaneko használta ki. 1973-ban alapította a Pink House-t, az első lolita témájú boltját pedig 1979-ben nyitotta meg. Isaot megihlették a western filmet, kedvelte amerikát, később pedig az európai ezen belül a francia divat ihlette meg. Érdekes hogy Ő a 60-as évek francia eleganciáját emelte ki. 1994-ben Isao elhagyta a Pink House-t, amit már nem neveztek lolita márkának, inkább a Dolly kei és a Natural kei vonalba soroltak. A Pink House ruhái olykor a 80.000 yenes árat is elérték/elérik, így az idősebb, családos, már karriert befutott nőket célozta meg, és loliták ritkán jártak a boltokban. Isao 2007 őszén tette közzé a blogjában hogy befejezi a divattervezést, ezzel a saját nevével fémjelzett márka és a Wonderful World (mindkettőt 1994-ben alapította) nevű márkája megszűnt. És Isao, mint a lolita divatkultúra egyik alapítója is a feledés homályába merült.

A MILK-et 1970 tavaszán Hitomi Okawa alapította és még mindig Ő a fő tervező a cégnél. Igaz a márka jóval felkapottabb volt mint a PH, de a 80-as évekre egyértelműen elvált az akkori lolita iránytól. Mai napig vannak ruhadarabok a MILK-nél, amik teljes mértékben megfelelnek a lolita szabályoknak, de a többségük inkább a finomabb szabásvonalú, középkorú korosztály számára is alkalmas darab, és itt jegyezném meg, hogy a MILK is drágább márka, mint az AP vagy a BTSSB. (Ami érdekes, mert egy lolita ruhában jóval több anyag van. Persze, ez egy hülye gondolat, hiszen itt márkákról beszélünk, és nem kilós turkáldáról... :P )

Ezek után jön a szokásos AP (ez volt lényegében a három márka vonala közül a nyerő), BTSSB stb. stb. vonal, amiről már mindenki olvasott korábban, ezért itt le is zárnám a mondandómat, de azért ez így elég érdekes nem?! :)

4 megjegyzés:

  1. Furcsállom, hogy abbahagyta, pedig nagyon sikeres volt... Mindenesetre érdekes. Nekem a Milk mindig kicsit az Emily Temple Cute-tal volt egy összefüggés, az nagyon távol áll ettől?

    VálaszTörlés
  2. 2003-ban Isao már amerikát ostromolta, és "amerikai" printes ruhákat gyártott 9/11 emlékére (érdekes hogy pl. a MILK csak pár éve kapható amerikában). 1939-ben született, így igazából nem csodálom hogy visszavonult. Nem találtam hivatalos forrást de olvastam pár helyen hogy talán beteg lett.
    Ami igazán izgat az az, hogy akkor az eredeti lolita ruhák nem monokrómok voltak, hiszen a pink house védjegye 30 éve a pici rózsás minta. És a MILK is híres az összetett printjeiről. A 70-es években mégis voltak printes ruhák? És csak a 80-90-es évekre koptak ki, hogy utánna újból menő legyen a printes ruha? Olyan jó lenne tudni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én megmondom őszintén, olyan 1998 körül láttam egy Fruits! magazint, ami ugye az akkori street fashion snap újság volt, de már az is jó pár évvel korábbi, szerintem 93 körüli magazin volt, és amire nagyon emlékszem belőle, az a kicsit ilyen "hipiis" vonal, a kezdeti virágos gyaru cuccok, meg kicsit a mori girl behatása volt, lolita egyáltalán nem is volt abban a számban (ellenben egy Chibiusa cosplay igen... szóval WTF? :D)

      Én azt hiszem, hogy a virágos, printes, loli "jellegű" ruhák úgy igazából sosem mentek ki a divatból, és mindig jelen voltak, csak legfeljebb más összetételben, más kiegészítőkkel viselték őket. Biztos voltak printes holmik is a 80-as években, csak nem az volt a jellemző... Vagy nem tudom :)

      Törlés
  3. Anne of green gables <3 Én a könyvekkel kezdtem (mind a 8-cal egy huzamban!), és olyan halálosan szerelmes voltam Gilbert Blytheba, hogy azt azóta egy anime szereplőnek se sikerült felülmúlnia :DDD (najó, Conannel vetekszik, de az mááás :D)
    Rendkívül boldog voltam, amikor egyszer kapcsolgattam a tévét, és véletlenül épp a filmet adták, előtte nem is tudtam, hogy van belőle! Örök kedvenc, pont tegnap gondoltam rá, hogy Gáborral csak az első 2 (vagyis 4) filmet nézettem meg, a háborúsat is meg kéne néznem újra, csak azt szeretem a legkevésbé, mert a 2 főszereplőn kívül az égvilágon semmi köze a könyvhöz, és ezt nehezen fogadta be a gyomrom :)

    VálaszTörlés