2012. augusztus 14., kedd

Bogika születése

Nem is tudom hol kezdjem. Gondolom nem kell ecsetelgetnem az elmúlt hetek, napok kínlódásait, fájásos és nem fájásos napokat, a "Na most ez az?" érzést, majd a várakozást. Ezt sajnos nem mindenki értette meg, de a többség szerencsére elfogadta. Ezt köszönöm!
Szerdán nem sokat aludtam. Előtte este sem, és csak délután volt 1 óra, amikor aludtam úgy igazán. Majd este szinte Tomival együtt lefeküdtem, de végig iszonyat fájásaim lehettek, mert arra emlékszem hogy az agyam ugyan altatott, de össze vissza dobáltam magam, fordultam fájásonként. 0:18-kor keltem fel, hogy nekem most akkor vécéznem kell, ekkor már 3 perces fájásaim voltak, és egy fájás 50 másodpercig tartott. 4 fájás között 4 részletben vécéztem. Maga volt a gyönyör. Higgadt voltam, legalábbis próbáltam. Csak a Tomiért aggódtam, hogy jól alszik-e... Anya 0:38 körül ébredt a sétálgatásomra. Mondtam neki mi van. Mondta hogy telefonáljak. Írtam sms-t a Krisztinek (szülésznőm helyettese), vártam hátha ír. Nem voltam biztos semmiben. Már kétszer is volt kemény 3 perces fájós napom, nem akartam pofára esni. Aztán amíg vártam Kriszti válaszára, meg nézni akartam hogy elmúlnak-e a fájások, úgy döntöttem azért én csak készülök. Fájások között letusoltam, befontam a hajam, kisminkeltem magam (!), felvettem a legkényelmesebb trikómat és gatyámat, majd Anya unszolására felhívtam a mentőket, mert Kriszti nem válaszolt. 1:11kor hívtam a mentőket. Kérdezték be tudok-e menni taxival vagy jöjjön a mentő. Mondtam nem tudom. Anya mondta hogy hülye vagyok én jöjjön a mentő. Jött. Megmondtam Anyának, hogy ha meghalok, csak Ő nevelheti fel a Tomit. Mondta jó. Megpusziltam Tomit, szerencsére szépen aludt.
A mentősök a tétényibe akartak vinni, mondtam szó sem lehet róla, az én orvosom az Istvánban van, oda megyünk. Mondták, hogy lehet oda nem érünk oda. Mondtam akkor majd a kocsiban szülünk és nekik adom a dokim pénzét. Vittek az Istvánba.
Odaértünk, felmentünk, ott volt Kriszti, mondta hogy hívott, akkor már a mentőben voltam így nem láttam. Megvizsgált. 8 cm-es volt a méhszájam. A gyerekem konkrétan nyomta ki magát. Mondta is.
Kérdeztem statisztikailag (ezt a szót használtam) hány óra múlva lesz kb. kint. Mondta 2.
Felhívtam Attilát. Sírtam neki, hogy félek, féltem is.
Bementünk a szülőszobába, valami nőről volt elnevezve, mondtam a képnek, hogy vigyázzon Bogikára.
Nagyon szar volt, üvöltöttem, mindenfélét, tényleg. Azt is hogy Nem tudom megcsinálni. Iszonyatosan izzadtam, nem tudtam lazítani, erre mondta Kriszti ha így nem csinálom a lazulást, akkor több ideig fog tartani. De mondtam neki nem tudok, én ilyen merev vagyok. Elment. Erre Bogika megindult, dobáltam magam azon a szar ágyon, és üvöltöttem, Itt sok mindenre nem emlékszem teljesen, de az utolsó nyomást nem éreztem, és a gyerek mégis kijött, konkrétan kinyomta magát 3:30-kor, és rögtön üvöltött. Innentől kezdve egészen 3:50-ig üvöltött, míg cicit nem kapott. Elég kemény csajszi, Oroszlán az aszcendense is, lesz itt nemulass. :)
Összességében beigazolódott amit éreztem, hogy nagyon gyorsan fognak történni a dolgok, és kemény, gyors szülés lesz. Bogika iszonyat tudatos kisbaba, egészen segítőkész volt eddig, és remélem ilyen kis talpraesett csajszi is marad. Isten hozott a világon kislányom, remélem neked is van legalább annyi védőangyalod mint Tominak, mert kelleni fog! <3 p="p">

10 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Itt is szeretnék neked gratulálni és sok boldogságot kívánni! Bár jól sejted egy oroszlánnal nem lesz könnyű dolgod pláne egy Vízöntő fiúcska mellett~ De te is kemény vagy bírni fogod a strapát és két szuper gyereket nevelsz majd fel :)))

    *az előzőben durva helyesírási hiba volt azért töröltem xD

    VálaszTörlés
  3. Szia Ági!
    Gratulálok,és én is sok-sok boldogságot kívánok!Nagyon cuki a Baba meg a Tomi is mellette.Látszik,h örül a Huginak:)
    Puszi
    B.Andi

    VálaszTörlés
  4. Nagyon aranyos ez a kép! Gratulálok, nagyon nehéz lehetett neked, de biztos nagyon aranyos a kislányod! :) Szurkoltam ám neked sokat^^

    VálaszTörlés
  5. Aww, mindketten nagyon édesek! Gratulálok én is, és remélem nagyon boldogok lesztek! <3

    VálaszTörlés
  6. Nagyon nagy gratulacio neked ed Bogikanak is. Orulok, hogy megerkezett es jol vagytok. Nagyon edesek mindketten. :) Hurra

    VálaszTörlés
  7. Nagyon aranyos Bogi, gratulálok, hogy mindenen ilyen hamar sikerült átesned! Remélem a jövőben sem lesz semmiféle problémátok! :))) Sok puszit és szeretetet és jóságot küldök felétek! ^^ <3

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok!! :) Nagyon aranyos, Bogika! *-*

    VálaszTörlés
  9. Én is beállok az ismételten gratulálók közé!

    Majd ha egyszer úgy adódik, nagyon szívesen látnám a kicsijeidet Petit Atelier ruhácskában ;)

    VálaszTörlés
  10. Köszönjük lányok!!!!!!! <3
    Elyon: feltétlenül!

    VálaszTörlés