2013. november 30., szombat

Ajándékaim

Ez így furcsa, hogy egy hónappal karácsony előtt az én leendő ajándékaimról írjak. A gyerekeknek megjöttek a legós dobozok, a férjem az ajándék sálát már hordja, és a fülhallgatója a szekrényemben lapul, így csak én maradtam. Eredetileg hónapokkal ezelőtt elküldtem neki a Misaki gyűrű linkjét, amivel természetesen nem csinált semmit. Majd addig csűrtük csavartuk, míg ma elment a városba, nem keltelek most van 10%-os hétvége, na.
Előre megnéztük azt a márkát, amiből kiválasztottam 3 gyűrűt, ami nagyon tetszik. Mire odaért a Harrodsba, elfelejtette a márka nevét, de szerencsére annyira jellegzetesek Alex Monroe gyűrűi, hogy végül megtalálta őket. Maga a márka érzelem világa, stílusa nagyon közel áll hozzám, és nagyon szerettem volna egy "arany" gyűrűt, ami nem a jegygyűrűm. A gyűrűk aranyozott gyűrűk.
 A fine twig ring négy féle kővel kapható. Innen a zöld köveset (Tsavorite) és a pici gyémánt köveset írtam, hogy tetszik.

 A mouse and topaz ring-ben egy 5mm-es fehér topáz kő található, és szerintem ez az egér egy cuki mókus amúgy is...

 A posy twist ring a legösszetettebb, ezüst és aranyozott felület váltakozik, kék topáz kövekkel. Gyönyörű. A gyűrű legvastagabb része is csak 5 mm. Nem egy brutális gyűrű.

 És itt a doboz, de karácsonyig nem tudom meg mi van benne:
 És a nap meglepetése:
 Páran tudjátok, hogy a Párizsi Angelina volt Coco Chanel egyik törzshelye. Én kétszer voltam Párizsban, és mindkétszer elmentünk az Angelinába. Ha Párizs, akkor Angelina!!!
 A férjem, pedig talált nekem a Harrods-ban Angelina csokoládét. Behaltam. Ez kerül majd a csizmámba 6-án, ha kitakarítom... :D

2013. november 26., kedd

Avokádó- és Padlizsánkrém

Nagyon sokáig nem tudtam jó padlizsánkrémet készíteni, mindig a barátnőket nyaggadtam padlizsánkrémért, vagy próbáltam online rendelni, de annyira nem sok sikerrel. Aztán itt angliában valahogy sikerült a csoda. Vettem jó fajta padlizsánt, és valahogy sikerült. Azóta számtalanszor elkészítettem, és még szintet is léptem, mert már avokádó krémet is készítek. Egészen finomat.
Padlizsánkrém:
A padlizsánokat (3-5) megmosom, a sütőt előmelegítem 180 fokra, rácsos sütőlapot előveszem, a padlizsánokat megszurkálom fa fogpiszkálóval. Beteszem őket a rácsos lapra, be a sütőbe, 1 óra.
Az alapanyagokat egészen szemre mérem bele.
Míg sül a padlizsán, addig előkészítem az apróra vágott lilahagymát (kb. egy nagy fej fele), az összepréselt fokhagymát (kb. 2 gerezd), az apróra vágott paprikát (két színt is használok ha lehet), megmosom a lime-ot, előveszem az olajat, só, bors.
Megsült a padlizsán, kicsit összeaszott. Leszedem a héját, és kikanalazom fa kanállal, és hozzáteszek annyi olivaolajat, amennyit felvesz. Szépen lassan, úgyis hűlnie kell. Hozzá a só, bors, lime leve (nem sok), lilahagyma, fokhagyma, paprikák. Amikor kihűlt a cucc még ízlés szerint hozzákeverek majonézt és mustárt. Hűtő, enjoy. Pirítóssal az igazi.
Érdekes, a Padlizsánkrém elbírja a több lilahagymát és fokhagymát, míg a sok lime-ot nem szereti. Az avokádókrémbe nagyon kevés fokhagymát és lilahagymát teszek, míg lime léből rengeteget, és korrianderrel sem kell spórolni.
Avokádókrém:
Az avokádókat banánnal együtt rendelem. Együtt 3-4 nap alatt összeérnek egy tálban. Amikor leszedem az avokádó kupakját és alatta száraz és nem zöld, akkor megérett a krémes átváltozásra.
Meghámozom, tálba teszem, összepréselem villával, míg krémes nem lesz (oké, ér a botmixer is).
Hozzáteszem a sok sok lime levet, sót, borsot, korriandert, egy pici gerizd fokhagymát préselve, lilahagymát (egy 5-ötöd kb.) apróra vágva. Ekkor a chilipaprikát folyamatos kóstolás mellett hajszálvékony szeletenként beleteszem (apró, apró). Az avokádókrém bírja a chilit, de ha gyerekek is esznek belőle, vagy aki nem bírja a chilit, akkor csak óvatosan! Amikor a végső kóstolásnál szuper az íze minden, akkor az apróra vágott, és kimagozott paradicsom húsának kiskockáit beleteszem, elkeverem, beleteszem jól záródó dobozba, és beteszem a hűtőbe. Nagyon fontos, hogy full legyen a doboz, és jól zárható legyen, mert akkor elkerülhetjük, hogy a krémünk teteje bebarnuljaon. Ha bebarnul sem rossz az íze, csak csúnya.

2013. november 25., hétfő

Karácsonyi piroskodás

Télen, de főleg Karácsony környékén valahogy jobban ingerem van piros dolgokat viselni. Most csak nyálat csorgatok, mert idénre majdnem befejeztem már minden költekezést...
 Itt a csaj haja eltakarja a lényegi részletet: masnik a vállon!!
 Piros, meleg, kötött, puha.
 Már van sálam, A sálam, de ez annyira finom volt, annyira puha, de sajnos végül nem őt választottam, hanem egy gyapjú/selyem keveréket, amit tavasszal is tudok hordani.
 De eeeeeeeezzzzzz puhaaaaaaa
Nemsokára jövök újabb zöld csomagbontással, és pár tapasztalattal a "zöld" világból....

2013. november 21., csütörtök

Random őszi képek

Pótolok egy kicsit.
Elkezdtem kinyitni és moddolni Kazuhikot. (egyik szeme be volt csukva eredetileg)
 Tomika ahogy éppen Coco-val "alszik". Igen, a gyerekek is megtanulják, hogy a BJD-kel szépen bánunk.
 Bogipók issza a tápiját, és nézi a mesét:
 Halloween-it tökeink. A pikachusat én készítettem, a házasat Moniee:
 Próbálkoztam Bogipókkal fotózkodni, sajnos csak hisztizett (itt még nem kapott tápit azért):
 Gyerekeim délutáni alvás közben.
Tomi: "csak ennyi plüssállattal tudok aludni"
Bogi: "kétcumi effekt"
Összeszedtem az eladandó BJD cuccaimat, mostmár csak egyenként fel kell tölteni őket DoA-ra:

2013. november 18., hétfő

November 18 hétfő

Nagyon, nagyon nagyon nehezen aludtunk el este. Vagyis Bogi elaludt, amíg megfürödtem, vasaltam aludt, néha felsírt, de meg lehetett nyugtatni, majd amikor lefeküdtünk mi is, eltelt 15 perc és kezdődött a rémálom. Hulla fáradt is voltam, és semmi nem volt jó, megitattam, kiszívtuk a taknyot, fájdalomcsillapító, peluscsekk. Semmi. Hajnalban sikerült elaludnia. Én is elaludtam. Reggel Apa segítség kérésére ébredtem. Közben Bogi már itta mellettem a reggeli tápiját. Kirohantam Tomi szobájában a következő kép fogadott: apa éppen próbálja kitalálni mit csináljon, Tomika ül az ágyon, és Ő és körülötte minden tiszta hányás. Minden még a füle is, ágynemű, paplan, párna. Szerencsére alul a pisilés miatt vízálló lepedő volt, így mindent összecsomagoltam, és ment a fürdőszobába (később a mosásba). Apa megfürdette Tomit, én meg éppen elmentem kicsit a mosdóba, és hallom hogy Bogi öklendezik. Gyorsan ahogy tudtam berohantam a szobába, Bogi kihányta a tápija egy részét, lepedő olyan, Bogi olyan, rohanok, megtisztítottam, átöltöztettem, pelust cseréltem, lemegyünk, keresek neki vizet. Odaérek az étkezőhöz Tomi a bögre kakaója előtt ül, asztalon, bögrében, széken hányás. Rendbetettem. Kicsit vártunk és jó kedvüeknek tűntek. Elmentek Apával a nurserybe, hogy tudjak dolgozni, és meghagytam ha bármi baj van hívjanak, megyek. Délben hívtak. Tomika nincs jól. Nem hányt, de nem is evett, nem köhögött, volt láza, mondtam adjanak neki calpolt (lázcsillapító) és ebéd után fektessék le, és hívjon ha nem alszik, rosszabbul van, bármi. Két óra múlva hívtak (én addig mint a mérgezett egér festettem, fújtam, mostam, terigettem minden), hogy Thomas jobban van, és hogy beszéljek vele telefonon, na onnan tudtam hogy megyek érte, hát milyen anya vagyok én...
Elmentem érte, ült Laura ölében, azóta amióta hívtak. Mondtam neki megnézzük Bogit. Átmentünk, Bog még aludt. Kérdeztem hogy van, mondták jól, szépen aludt, mondtam visszajövünk érte később. Elmentünk busszal a fő utcára, 1 Font-os boltba meg játékboltba, majd vissza. Egy óra se telt el.
Már nagyon vártak a nurseryben, és 5 nem fogadott hívásom is volt (a busztól nem hallottam). Boginak 39 fokos láza lett (szinte azonnal felkelt hogy elmentünk), adtak neki calpolt, de elég szarulnézett ki. Kiderült egész nap nem evett.
Taxival mentünk haza. 5 Font mínusz. Hazajöttünk, ittak, ettek, punnyadtak. Este Tomi megint kicsit hányt. Nem tudom miért egyszerűen. Egész este Bogi a kis pecsétem volt, nem tudtam nélküle csinálni semmit. A szeme gennyes, holnap megyünk az orvoshoz (megint). Itt tartunk, és ez a negyedik hét a betegeskedésben.

2013. november 17., vasárnap

Rosen Lied Holiday's child Miu

Megfogadtam, hogy már nem lépek ki a wishlistből, mert túl sok babával nem tudok foglalkozni, és nem alakul ki olyan fokú kötődés. Na persze ruhákat mindig kell néznem. Nem bírom ki, komolyan döbbenet vagyok. Rosen Lied. Csodás bjd ruhamárka, már nyáladzottam itt is rá szerintem. A bjd-ik annyira nem tetszettek, egy kettőt szeretek, de csak úgy képeken nézegetni típusú tetszési szint volt eddig.
A Rosen Lied-nél úgy vannak a babák kategorizálva, hogy a 16 cm körüliek a Monday's child-ok, a 26 cm körüliek a Tuesday's child-ok és az MSD kategória (42cm) a Wednesday's child-ok. Ez a baba a Holiday's child kategóriát kapta, és nem tudom, hogy a mérete miatt, vagy esetleg Ők YOSD/26cm-es méretek, és csak azért ez a nevük, mert csak karácsonyi szezonban lehet őket rendelni egy hónapig? Hm, nem tudom.
Minden esetre elkönyveltem, hogy a limitált LDoll-os Miu-ból nem lesz nekem, mivel 24-én összesen 10 darabot adnak el, másrészt valószínűleg a full szett 500 dollár körüli áron lesz. Amúgy is fehér nekem a resin a kép alapján, azt meg nem szeretem.
Igenám, dehát nem úgy van az. Ma olvastam, hogy november 22-től december 22-ig lehet rendelni Miu-t basic verzióban (itt meg valószínűleg nem csak a satnya fehér resin lesz, hanem normál színt is lehet választani...), és az ára sem olyan vészes, és amúgy is.
Ami miatt hisztizek magamban:
1. Ha 30 centis méret, akkor jönnek a ruhagondok. Jaj ne.
2. Ha YOSD méret, mi lesz azzal az ígéretemmel, hogy csak 1 YOSD-om lesz? (és Ő már készül nekem, és januárban elvileg itt is lesz...) Megint s*gget csinálok a számból, mint a giga SD babák esetében??
3. Ha befektetek ebbe a babába, akkor egyre távolabb kerülök Ren testétől és az utolsó wishlistes babámtól, a Volks Lorinától... és nálam már csak ez a két sor van...
 A Rosen Lied egyik festője, Kana Tumblr oldalán találtam Miu-ról ezeket a képeket.
Nagyon tetszik Miu-ban, hogy mosolyog.

White Company karácsonyi készülődés

Mondtam már hogy imádom a White Companyt? Olyan baromi drága, de annyira szépek a cuccaik, a ruhák baromi jó minőségűek, kiválóak, és drágák. Nem is vásároltam sokat eddig tőlük, de mind nagyon meghálálta végül, hogy megvettem. Most 20%-os akciós kuponomat és a karácsonyi -10 fontos kuponomat kombináltam, és vettem pár FONTOS és ELENGEDHETETLEN dolgot. Tényleg.
Eddig félember voltam a fa molyirtós szíveim nélkül...
 A csomagolópapír: gyönnnyörűű
 Christmas cracker hátulja:
 Christmas cracker részletek:
 Mondtam már hogy awwwwwwwww??!!
 A bársony masnis csomagolópapíros csomagolás valami gyönyörű, bár nem lesz sok dolog amiket be kell csomagolni, szóval igazából díszeket akarok készíteni belőlük. Ha lenne időm igen. :D

2013. november 15., péntek

Lego 6374 Holiday home (1983)

Tomika egyik hétről a másikra Lego fejű lett, Apa is megbolondult és jöttek csőstül a Bionicle robot kombók és a lego "jó vásár" cuccok, alap lapok, építő kockák, mifene.
Kiderült, hogy ennek a Legonak nagyon komoly nemzetközi kommunitije van, sorszámok alapján kábé bármit megtalálsz, fotóznak mindent, rengeteg jó minőségű flickr kép segít ha bárhol elakadsz régi kiadásokkal, hiányzó elemekkel.
A bátyámnak amikor én még kicsi voltam volt egy lego háza. Ma rájöttem melyik:
ITT és ITT láthatóak róla részletes leírások, képekkel.
Amikor én már legozós korba léptem a ház sok része elveszett, és a családom olyan szegény volt, hogy nekem már nem jutott új lego. Volt egy lego katonám, de azt is loptam Sáráéktól...de minden álmom egy barna lego ló volt. Hatalmas vágyam volt.
Később öcsém már kapott pár új legót, és azokkal is legozgattam, de akkor már kinottem abbol a lelkes időszakomból. Lovat Ő se kapott.
LEGO 6374
A kék 74-es szám szerintem még most is megvan, és az alaplap is biztosan. Azt írják róla, hogy nagyon drága beszerezni ebayen, de majd nézegetem, hátha feltesznek egyet csak nekem, és senki nem licitál rá csak én, és tök olcsón meg fogom venni. háháhá
A legozáshoz egyébként az is hozzá tartozik, hogy Bogi is legozni akar minden áron. Ha van időm ott ülni mellette és nézni ahogy játszik, akkor engedem, annyira ügyes ahogy a kis dagadt ujjaival leveszi és felteszi az apró emberkék sapkáját, haját, és közben csücsörítve koncentrál.
Adventre is legot kapnak. Bogi a lego friends-nek a naptárát és Tomi meg star wars-os naptárat, amiben Jango Fett a mikulás...ami elég meredek :D
 Lehet hogy sokan bírálnak, amiért egy egy éves gyereknek adok legot, de például Tominak soha nem adtam volna, Bogi pedig játszani akar velük, és nem zabálni, és ez nagyon érdekes.

 6-án ott van a mikulás star wars kivitelben:

2013. november 14., csütörtök

Őszi szotty

Valahogy így jellemezném az állapotot amiben vagyok. Pedig történtek jó dolgok is, nem is kevés, és mégis valahogy úgy érzem ez egy átmeneti szürke sáv az életemben.
1. Várom hogy nőjjenek a gyerekek. Napi rutin, mindig van valamelyiknek valami gondja baja, nyavalygás, betegségek (ovi rulez). Már egyre jobb, Bogi is elsétál a játszótérig, Tomi egyre többet segít, de hát még azért picik mindketten. Ha bajuk van azonnal Anya riadó van. Ha betegek non stop Anya riadó van.
Na, kábé így érzem magam, amilyen fejet ezen a képen a Bogi vág. Teljes intelligencia hiányban szenvedek én is :D
2. Egyfolytában azon jár az eszem, hogy teljes mértékben megszakítok minden magyar lolita ismerősömmel és bármilyen animés ismerősömmel a kapcsolatot. Van egy két hisztérika, akiktől már agyvérzésem van, és hiába nem az ismerőseim, azért mindig képesek felb*szni még ha közvetve is. A facebook profilomat is folyamatosan barátlanítom, de vannak olyan szálak amik miatt botorság lenne teljesen kitörölnöm magam. Ez nyomaszt. Van egy emberi profilom, ahol a régi szegediekkel vettem fel újra a kapcsolatot. Annyira furcsa látni hogy a középiskolai osztálytársaimnak is már majdnem mindnek van gyereke, és milyen életük van, hányan maradtak szegeden, ki mit csinál. Van pár nagyon értékes ember, akikkel sajnálom hogy megszakadt a kapcsolatom anno.
De az életem ilyen. Megszakítom, felépítem.
3. Továbbra is baromira allergiás vagyok a mogyoróra, mandulára, kakaóvajra és társaikra. Nyomorék lelkemnek meg szüksége van a Wonka csokira...aztán jönnek a ratyik...fúj.
4. Ámulok és bámulok egyes emberek önbizalmán. Hogy nyalatják ki még a popsilyuk legmélyebbikét is az "ismerőseivel".
5. Csináltam egy twittert, nem tudom minek és miért, de csináltam.
6. Jó dolgok: Hétfők már az én napjaim, rengeteg dolgom van.... meg vannak az adventi kalendárok, megvan a fantasztikus christmas cracker, 28-án megyünk a Harrods Grottóba, van új telefonom 6 év után végre, egy Nexus5 fehér, elkezdtem újra festeni, moddolni
7. .... és felébredtek a gyerekek ennyi voltam.