2014. október 10., péntek

A Superdry bőrkabát

Nem tudom, hogy írtam-e tavaly erről a kabátról, nem akarom magam ismételni, de az a lényeg, hogy tavaly nagyon nézegettem ezt a kabátot. Különleges színe is nagyon tetszett, és a fazonja sem az a "bomber" fazon volt, ami a derekán és a csuklóknál ilyen vastag gumis anyaggal végződik.
Volt olyan, hogy fel is próbáltuk, de a 175 fontos ára miatt végül azt mondtam, hogy nem kell. Persze néztem a leértékeléskor, de akkor már sold out lett a kabát ebben a színben.
Superdry Super Blake Skinny Biker, "palest mint" színben.




Valamelyik hétvégén itt voltak nálunk a sógórnőmék, és egy nagyon szép, szürkés bőrkabát volt rajta. Azonnal eszembe jutott ez a kabát, és hogy mennyire tetszett anno. Innentől kezdve minden este átnéztem az ebayt. A legnagyobb meglepetésemre nem kellett sokáig nézegetnem. Pont ez a kabát volt fent M-es méretben. Az eladó azt írta, hogy terhesen vette, és most meg már nagy rá, és soha nem hordta. Ebben ugyan nem voltam biztos, de 2 fonton állt a kabát, volt még pár nap, és megbeszéltük itthon, hogy 50 fontot teszek rá az utolsó percben. Ebből az utolsó 2 percben lett 51.50 font, majd még rátettem 55 fontos max bidet, és elvitték az utolsó egy másodpercben előlem, 56 fontért.
Nem éreztem jól magam, de többet sem akartam érte fizetni, úgyhogy belenyugodtam. Nem lesz nekem soha bőrkabátom, kész.
Eltelt egy nap (vagy kettő, nem sok), és írt az eladó, hogy mivel a nyertes nem fizette ki a kabátot, így felajánlja nekem. Úgyhogy mégiscsak lett kabátom, és az amit eredetileg is kinéztem egy éve.
(Az óráról, és az egész TK Maxx-os mániáról később írok..)

Még mindig a cipő probléma...

Igen. Mostanra van cipőm. Nem is egy. De nem tudom, hogy melyiket vigyem el Lyonba. Vettem kéket, ami illik a blézeremhez. Vettem barnát, ami illik a kis táskámhoz. És a TKMaxx "megajándékozott" egy új táskával, és ahhoz illő cipővel is... bajban vagyok.
 Az biztos, hogy ezt a két táskát viszem az útra. Az eredeti ötlet az volt, hogy a barna nagytáskámat viszem, de most annyira tetszik ez a fekete bőr, hogy ezt szeretném, ugyanakkor a cipőkérdés arra a bizonyos kiöltözős étterembe menős szettre vonatkozik, amikor a ruhát fel fogom venni. Mert ezen kívül a barna sportcipőmben leszek szerintem végig, farmerral. Szóval melyik cipőt vigyem el a vacsorára, és milyen harisnyát vegyek? Csak bőrszínűt?




2014. október 2., csütörtök